Friss hajnali ébredés,
Puha szellőrezdülés,
Virágillat, madár ének,
- Téged köszönt,... téged éltet!
Minden hangja érted szól!
- Azért hallod ... valahol?
Festenék néked csodás világot,
Égi ecsettel mennyei képet…
Hintenék feléd sok száz virágot,
Cserébe tőled csak ennyit kérek:
Csak fele annyira szeress engem,
Mint az én szívem parázslik érted.
És én nevedet himnuszba zengem,
S testemet adom: legyen az vérted.
Látni nemcsak mindig szemmel,
látni szívvel, szerelemmel,
az az igazi, a belső,
szerelmes legeslegelső.
Látni ne csak a szemeddel,
inkább a szíveddel vedd el!
Mert azt úgyis megtalálod,
amikor már nem is látod.
Látni így kell: szerelemmel,
ha látni akar az ember;
és, ha így lesz a sajátod,
akkor mindörökre látod.
Már régóta keresem az ideális párnát... Azt hiszem, valahol a Tied mellett van!
Mit ér ezer szó, mely nem tőled hallható? Mit ér a sok csillag, ha nem veled látható? Mit érnek az órák, mit érnek a percek, ha mindezek nélküled telnek?
Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék, két szemedet nézném csillagom ezreivel.
Oly szenvedélyesen szeretlek, hogy szerelmem nagy részét elrejtem, nehogy rád nehezedjen a súlya.
A nap 24 órájában rád gondolok,és az alól ez a pillanat sem kivétel. Szeretlek!
Ha könnycsepp lennél, sosem sírnék, nehogy elveszítselek.
Más csókol, más szeret és más karja zár.De emléked megvan, szívembe temetem, bárhová bújsz én sohasem feledem.